Bartis Attila A Vége - A Sodródás Anatómiája | Bartis Attila: A Vége | Olvass Bele
Bartis nem érzi és nem tekinti menekülésnek a Jáván töltött egy évet, bár ha az lett volna, azzal sem lenne semmi baj. Szerinte hiába szeretjük megvetni a menekülést, néha nagyon is indokolt és helyénvaló. Mielőtt odautazott, leginkább annyit tudott Indonéziáról, hogy több mint tízezer kilométer választja el Magyarországtól. Meg annyit, hogy ha az ember nemcsak turistaként, hanem életvitelszerűen tartózkodva megy le reggel a sarki közértbe, vagy éli a legszürkébb hétköznapjait, akkor egy idő után elkezdi onnan látni a saját Budapestjét, európaiságát, fehéremberségét. Az eltérőség lényege Bartis szerint pont a mindenben van, Jáva pedig épp ezt a bizonyos mindent nyújtotta számára. Mivel nem voltak meg azok a támpontok, amikbe kapaszkodhatott a saját kultúráján, vagy az attól nem sokban eltérő kultúrákon belül, az első pár hétben úgy érezte, megbolondul. Nemhogy a sarokról nem talált volna haza, de még abban sem volt biztos, átjut-e élve a több ezer motorossal súlyosbított úttesten. Azokon az utakon csak úgy juthat át az ember, ha egyenletes tempóban elindul a túloldalra.
Review
A vége minden bizonnyal sokak számára az év legjobban várt kötete, ami nem is csoda, hiszen pontosan tizennégy évnyi hallgatás után olvashatunk új Bartis-regényt. A marosvásárhelyi születésű szerző első kisregénye, A séta már magában hordozta azt az ígéretet, amit később a világsikert is magával hozó A nyugalom mal valóra váltott: nevezetesen, hogy Bartis Attila nemcsak, hogy a generációjának egyik legjobb írója, de vitathatatlanul hazánk egyik legnagyobbja is. A hosszú időn keresztül formálódó műről gyakorlatilag semmit nem lehetett tudni (sem a témájáról, sem a tartalmáról), viszont azt előre sejteni lehetett, hogy ha elkészül – ahogy mondani szokás – beszakíthatja maga alatt az asztalt. Amin viszont leginkább meglepődtem, az az, hogy nem maga az egyébként terjedelmében is óriási regény egésze, hanem a benne szereplő egyes képek, történetek teszik ezt. A vége ugyanis óriási vállalás mind a szerző, mind az elbeszélő (Szabad András) számára – nem kisebb a tétje, mint az, hogy megértse: létezik-e a világban Isten, vagy bármiféle Gondviselés.
Ugyanis a 604 oldalas szöveg zömében alig egy-két oldalas fejezetekből áll, amelyek középpontjában sokszor egy-egy önmagában is igen emlékezetes kép (egy színpompás tollazatú páva, egy hangya, egy régi festmény, az űrben lebegő tonnás súlyú acélgömb vagy a világ legnagyobb kamerájaként funkcionáló híd) és a belőlük kibomló történet áll. Ezek sokszor önmagukban annyira erősek, olyan komoly és elgondolkodtató kérdéseket járnak körbe, hogy muszáj megállni, és azonnal újraolvasni. Szóval hiába a jól ismert elbeszélői stílus (ami ugyanolyan hipnotikus és magával ragadó, mint amit korábban megszokhattunk), de ez a technika tesz arról, hogy fel se merüljön A vége esetében semmiféle Nyugalom- utóérzés.
Child
- Falusi cukrászda kecskemét
- Bartis attila a vége way
- Bartis Attila: A Vége | bookline
- Bartis attila a vége video
(54 idézet) Magvető Kiadó Egy fotográfus története, aki... Nem: egy férfi története, aki... Nem: egy szerelem története, ami... Vagy több szerelem története, amik egymással... Vagy egy ország története, ami... Na hagyjuk. Ez a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. Meg mindehhez még valamit, amit Bartis Attila rajongói már ismernek: az érzelmek olyan elképesztő erejű sodrását, ami magába ránt, és nem ereszt. Mindegy, hogy az olvasó mániákusnak tartja-e Szabad Andrást, vagy pedig halálosan beleszeret, mindenképpen azt érzi, csak úgy érdemes élni, ahogy ő: ezen a hőfokon. Az ilyen szereplőt nevezzük főhősnek. Vele kell menni. (Kemény István) Könyv, film, zene, hangoskönyv akár 27% kedvezménnyel! Magyar szépirodalom Nincs bennem hit. A hit nélküli remény pedig nem több, mint bizonyos esélyek számolgatása. S így, mint minden számolgatás, kissé nevetséges. 9. oldal Semmi nem nyújt olyan szabadságérzetet, mint a csillagos ég. 41. oldal A boldogtalanság nem ment fel semmi alól.
Country
Valóság: Bár a valóság és a fikció viszonyát firtató kérdéstől a legtöbb író hátán azonnal szaladgálni kezd a hideg, Bartis szerint ez a legjogosabb kérdés, amit A végével kapcsolatban fel lehet tenni. Válaszolni rá viszont ettől még nem lesz egyszerűbb. Először is meg kell húznunk az önéletrajziság és a személyesség határát, és fontos emlékeztetnünk magunkat arra, hogy az E/1. nem jelent azonosságot. Az önéletrajziságra egy szárhegyi reggelt hoz példaként, amikor teljesen indokolatlanul azzal a gondolattal ébredt, hogy tudja, mi az a zú. A regényben is szerepet kapott zú, vagyis egy kis fadarab, aminek a felületére különböző jelek vannak vésve, az anyai nagyanyja szerzeménye, aki egykor jelentős mennyiségű családi ezüsttel fizetett érte. Senki nem tudta, hogy mi lehet a fadarab funkciója, apja jó barátja, Szőcs István például arra tippelt, hogy egy fabatka, még ha olyasmi nem is létezett soha. Bartis épp az indokolatlan és megmagyarázhatatlan gondolattal érkező reggelt megelőző nap alkotta meg a regénybeli grófnő alakját, majd arra ébredt, hogy a zú bizony egy kínai sakkfigura.
A regényből azonban végig olybá tűnik, hogy nem hozott egyetlen tudatos döntést sem, pusztán hagyta, hogy használja-lökdösse az élet. Mélyváron született és nőtt föl, apja börtönbe került a forradalom kapcsán, majd édesanyját is elveszítette. Apjával később Budapestre költöztek, együtt éltek annak fájdalmas haláláig. Nők jöttek és mentek az életében, amíg meg nem találta a "feleségét", akivel hosszú időn át tépték egymás húsát, egy se-veled-se-nélküled kapcsolatban. Olvass bele! Budapestet írtam többször is, pedig Pestet kellett volna. Egy a regény pesti, a főhős Pesten lízingeli az életét, a pesti utcákon jár, s ha át is téved Budára, abban sincsen sok köszönet. Van azonban más ebben a pesti életben: nagy, tiszta érzések és érzelmek. Szabad András minden érzelmet nagyon kategorikusan él meg: nagyon dühös, nagyon szenved vagy nagyon szerelmes, esetleg nagyon rezignált, de cselekedeteiben annál inkább megengedő, belenyugvó és passzív. Az ő esetében a nomen est omen nem jelent sokat: a legkevésbé sem szabad ember.