Tunyogi Szabolcs Ügyvéd
Forrás: Forrás: Pécsi Stop
Dr. Tunyogi Szabolcs - ügyvéd szaknévsor
Gulyás hozzátette: idén is kikérték a tanácsadói szerződéseket, és összesítették - négy év alatt 550 millió forint ment el az adófizetők pénzéből a tanácsadókra. "Ez az összeg nagyobb, mint az egy év alatt a 65 négyzetméter alatti lakások után befizetett adó. " A képviselőjelölt elmondta, a mellette látható két doboz tartalmazza a szerződéseket, melyek 10-20 kilót tesznek ki. A képviselőjelölt szerint a tanácsadókat nem nagyon lehet látni Páva Zsolt mellett, nekik azonban többeket sikerült beazonosítani, akit közpénzekből tömtek ki - elsősorban marketingesek, jogászok, kommunikációsok jutottak így szerződésekhez. Szalai Sándor érdekeltségébe a Szalaiusz Consulting Bt. és Lexum Invest Kft. tartozik, hozzá tartozik egy pécsi hírportál is; a pécsi önkormányzattól, illetve önkormányzati cégektől (BIOKOM, Pécs Holding, Pécsi Sport Nonprofit Zrt., PÉTÁV, Tettye Forrásház Zrt. ) kapott megbízásokat. Gulyás Emil idézett egy szerződésből is, hogy milyen munkákra kapott Szalai és érdekeltsége megbízásokat: "Elősegíti a megbízó felmerülő problémáinak megoldását; segítséget nyújt kommunikációs ügyek lebonyolításában; banner-elhelyezés, közlemény megjelentetése; kapcsolattartás országgyűlési képviselőkkel; más személyek irányában képviseli a megbízó érdekeit", és hasonlók.
1 A Tunyó Emlékzenekar tisztelgése példaképe előtt. 2018. 11. 09. | 16:19 Újabb kiadvány-megjelenések és hangos főhajtás Tunyó előtt. Újságíró N1TV főszerkesztő-helyettes Újságíró Szerkesztő N1TV szerkesztő, műsorvezető Szerkesztő Újságíró Fotóriporter Újságíró N1TV főszerkesztő Újságíró Főszerkesztő-helyettes Szerkesztő N1TV szerkesztő-riporter A VILÁG FOLYAMATOSAN VÁLTOZIK, NE MARADJ LE SEMMIRŐL! Lájkolj minket a facebookon Kövess minket Instagram oldalunkon!
Dr. Balsai Szabolcs | Ügyvédi irodája
10-19. type of document: Journal paper/Article language: Hungarian 2015 Floman Y, Burnei G, Gavriliu S, Anekstein Y, Straticiuc S, Tunyogi-Csapo M, Mirovsky Y, Zarzycki D, Potaczek T, Arnin U: Surgical management of moderate adolescent idiopathic scoliosis with ApiFix®: a short peri- apical fixation followed by post-operative curve reduction with exercises., SCOLIOSIS 10: Paper 4. 6 p. type of document: Journal paper/Article language: English URL Kassay Erzsébet, Fekete György, Buga Klára, Tunyogi-Csapó Miklós, Solymosi Ágnes, Szalai Zsuzsanna: Ehlers-Danlos szindróma IV., BŐRGYÓGYÁSZATI ÉS VENEROLÓGIAI SZEMLE 9: (2) pp. 89-95. type of document: Journal paper/Article language: Hungarian DOI Tunyogi-Csapó Miklós: A gyermekkori gerincferdülés (scoliosis) korrekciós műtéti kezelése, GYERMEKGYÓGYÁSZATI TOVÁBBKÉPZŐ SZEMLE 22: (4) pp. 167-171. type of document: Journal paper/Article language: Hungarian 2012 Kuzsner J, Tunyogi Csapó M, Czipri M, Than P, Vermes C: Csípőízületi implantátum aszeptikus lazulásának korai diagnosztikája biomarkerek segítségével, MAGYAR TRAUMATOLÓGIA ORTOPÉDIA KÉZSEBÉSZET PLASZTIKAI SEBÉSZET 55: (3) pp.
- Reluxa, roló, tartozék - Árnyékolás, napvédelem
- Fáj a májam
- Kertészmérnök képzés levelező
- Tunyogi Péter | Alfahír
- Kalotaszegi férfi viselet
- Casco biztosítás kalkulátor
- Dr. Balsai Szabolcs | Ügyvédi irodája
- Síromnál sírva meg ne állj; Nem vagyok ott, nincs is halál.
- Paul szabolcs
- Princess hajó
- Pécs engel jános utca
2 1/788-1060 Dr. Balázsi Éva Szakterület: családjog, gazdasági jog, ingatlanjog, kártérítési jog, közigazgatási jog, munkajog és további 2 kategória 1132 Budapest, Kresz Géza utca 42. Fsz. 3. Zsebikné Dr. Kovács Zsuzsanna 1172 Budapest, Almásháza u. 55. 257-7369 Dr. Réti Sándor 1054 Budapest, Báthori u. 10. V/513. 373-0034; 373-0035; 373-0036 373-0034 Tovább